.
A Samsung és a Magyar Olimpiai Bizottság több mint egy évtizedes együttműködésének meghosszabbításával kapcsolatos sajtótájékoztatót parlamenti látogatás előzte meg.
Sang Heung Shin, a világcég európai igazgatója (a képen) - Schmitt Pál elnök meghívására - vezetőtársaival az Ország Háza patinás épületével ismerkedett. Majd baráti beszélgetés keretében értékelték az immár 14 éves töretlen együttműködést.
Az elkötelezett támogató
Ahogyan néhány hete a Danubius Thermál Szálló Jázmin-termében elhangzott nagy jelentőségű bejelentés, miszerint a Samsung húsz millió forint értékű terméket ajánlott fel az árvízkárosultak javára, most ugyanitt az együttműködés folytatása került napirendre.
A világcég 65 országban, közel 200 ezer embert foglalkoztat. A félvezetők, telekommunikációs, digitális média terén változatlanul világelsők, s a konszern nem csak a nemzetközi olimpiai mozgalom elkötelezett támogatója, a TOP program résztvevője, hanem névadója a Nemzetközi Atlétikai Szövetség gyémánt versenysorozatának, segítik a Chelsea labdarúgócsapatát is.
Kiemelten támogatják az olimpiai fáklyafutást, a láng az ifjúsági olimpiai előtt is az ókori játékok színhelyéről indult, Berlin és Dakar városait érintve, Mexikó Cityben jár. S a megnyitó ünnepély előtt augusztus 13-án, Egerszegi Krisztina és Gyulay Zsolt, az ifjúsági olimpián részt vevő magyar csapat két fővédnöke is fut majd a lánggal Szingapurban.
Egerszegi Krisztina és Gyulay Zsolt 18 év után újra együtt
A magyar olimpiai mozgalommal is felhőtlen a kapcsolatuk. A cég magyar alelnöke, Facskó István kezdeményezésére rendezett Samsung Olimpiai Futó Fesztiváloknak több, mint egy millió résztvevője volt, s ez évben a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál eseményeivel igyekeztek népszerűsíteni a mozgást, az egészséges életmódot.
Az együttműködés további három esztendőre 2012 végéig történő meghosszabbítása során a Samsung a magyar fiatalok szingapúri részvételét és a londoni csapat felkészülését kívánja támogatni, s amint Shin európai elnök zárszóként mondta: Sok sikert a fiataloknak, a Londonra készülőknek.
"A Samsung, a Magyar Olimpiai Bizottság egyik legrégebbi és egyik legmegbízhatóbb partnere" – hangoztatta Schmitt Pál.
A parlamenti beszélgetésre visszatérve, elismeréssel szólt arról, hogy a Jászfényszarun létrehozott kiváló termékeket előállító gyár több mint ötezer embernek ad munkát, biztos megélhetést. Kiemelte azt a társadalmi felelősséget, ami a Samsung felfogását jellemzi. Akár az árvízkárosultak megsegítéséről, akár a sport, az olimpiai csapat támogatásáról van szó. Végül köszönetet mondott a nagyvonalú támogatásért.
A köszönetet Gyulay Zsolt, a MOB alelnöke, a fiatalok csapatának egyik fővédnöke folytatta. Többek között arra is emlékezett, hogy 18 esztendővel ezelőtt a barcelonai olimpia előtti fogadalomtétel alkalmával Egerszegi Krisztinával együtt ketten mondták az eskü szövegét. Akkor bizony aligha gondoltak arra, hogy évek múltán ifjúsági olimpiát vezetnek be, s erre a nagyszerű eseményre ők ketten, mint fővédnökök nyújtanak majd segítséget a magyar fiataloknak.
Az együttműködést a két elnök baráti kézfogással pecsételte meg, majd Schmitt Pál kérdésre válaszolva elmondta, örül annak, hogy több jelentkező is akad a MOB elnöki tisztségére. Biztos abban, hogy a MOB tagsága, a legalkalmasabb jelöltet választja majd meg a későbbiek során. Nem tagadta, szeretné, ha olimpiai bajnok lenne az utóda.
471 versenyző kedvezőbb körülmények között készül Londonra
A sajtótájékoztató második részében előbb Gyulay Zsolt a magyar csapat szingapuri részvételéről beszélt.
Elmondta, hogy várakozáson felül, 18 sportágban, 51 versenyző szerezte meg a részvétel jogát.
A NOB előzetes szigorú előírásán, a kísérők létszámának korlátozásán, nem utolsó sorban Schmitt Pál személyes közbenjárására változtattak, és így minden sportág fiataljait, az adott sportág edzője kísérhet el, sőt az atléták, úszó, kerékpárosok és tornászok részvételét két-két szakember segíti. Négy sportágban versenybíró is meghívást kapott, az orvosi csoportot Berkes István professzor vezeti, a csapat vezetői tisztet pedig Molnár Zoltán látja el, helyettese dr. Nagy Zsigmond. Schmitt Pál a küldöttség vezetőjeként utazik Szingapúrba, ahol azonban csak néhány napot tölt el.
Molnár Zoltán főtitkár pedig arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy két éve múlva kezdődik a londoni olimpia ünnepélyes megnyitója.
Az olimpiai A-keretekben jelenleg 471 versenyző készül, bizakodik az olimpiai szereplésben. Újabb keretszűkítésre az idei hivatalos világversenyek után kerül sor. Reális számítások szerint 20-22 sportágban, 180-200 versenyző részvételét remélik.
Ami a szereplést illeti, Schmitt Pál véleménye szerint a pekinginél jobb eredmény várható. Már csak azért is, mert a körülmények javultak. Nem kell arra számítani, mint az elmúlt esztendőben, amikor Gyenesei István akkori sportminiszter 48 százalékkal csökkentette az olimpiai felkészülésre szánt állami támogatást. Ezt az új kormány most visszapótolja. S elosztásáról Molnár Zoltán főtitkár és Kovács Tamás sportigazgató a napokban tárgyal majd Czene Attila államtitkárral.
A sport az olimpiai mozgalom más, általában kedvezőbb elbírálásra számíthat a kormányzat részéről. Így az első a sportot segítő jogszabályokat már elfogadták. Legjelentősebb, hogy a sportot támogató szponzorokat a jövőben nem büntetik külön adóval, hiszen az elmúlt években ha az adidas ingyen felszerelést ajánlott fel az olimpiai csapatnak, ezután 25 százalékos áfa-t kellet befizetniük.
A MOB hatásköre is egyre növekszik, a Wesselényi Alapítvány ügyintézése január 1-től a MOB hatáskörébe kerül, s fokozatosan lehet számítani Orbán Viktor ígéretének megvalósulására, miszerint a sportot stratégiai ágazatként kezelik.