Magyar Olimpiai Bizottság

Citius Altius Fortius


Kosárlabda: Szolnokon rajtol a férfiak EB menetelése (07.30)

.

Hétfőn Szolnokon kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a férfi kosárlabda-válogatott, amely jelentősen átalakult összetételben veszi fel a harcot négy vetélytársával.

Közülük Nagy-Britanniával hétfőn, Bosznia-Hercegovinával jövő vasárnap, majd augusztus 20-án Macedóniával egyformán Szolnokon, míg Ukrajnával augusztus 26-án Szombathelyen találkozik a válogatott.


"Remélhetőleg az elmúlt két évihez hasonlóan kiváló hangulatban fogadhatjuk ellenfeleinket Szolnokon, illetve Szombathelyen". - közölte Szalay Ferenc, a Tisza-parti város polgármestere, a szövetség (MKOSZ) elnöke kijelentette. 
"Jó feltételek mellett komoly és tudatos munkát végez az együttes, amely számára a fiatalok beépítése a legfőbb cél. Két éve van a csapatnak arra, hogy bizonyítsa, helye van Európában."


Mészáros Lajos szakmai igazgató hozzátette, hogy mindenekelőtt türelemre van szükség, mert tavalyhoz képest kilenc új embert kellett beépíteni a csapatba. "Mindenki hajtani fog, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég az előttünk álló közel egy hónapban, melyben nyolc mérkőzés vár ránk" - közölte a szakvezető.


A csapatkapitány Fodor Márton a három szolnoki mérkőzésen igazán otthon érezheti magát, hiszen klubszinten a Szolnoki Olaj kosárlabdázója:

"Szerencsére tavaly kiharcoltuk az A divízióban maradást. Most egy újjáalakult, fiatal csapattal vágunk neki a selejtezőknek, nincs veszítenivalónk, mivel most nem lesz kieső a legfelsőbb osztályból. Azt a fiúk nevében is megígérhetem, hogy minden mérkőzésen egy hajtós, jó szellemű magyar csapat fog pályára lépni."


A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy ellenfelei közül kettőt a szintén Eb-selejtezőt játszó női válogatott is Szolnokon fogad: jövő vasárnap Finnország, valamint augusztus 20-án Bulgária legjobbjait.


Az összes szolnoki összecsapást ingyen tekinthetik meg a nézők. A Tiszaligeti Sportcsarnokba urnákat helyeznek ki, melyekbe mindenki saját belátása szerint dobhat be pénzt, a befolyó összeget a tavasszal árvízkárokat szenvedett családok megsegítésére fordítják.


(Forrás: MTI)