(11.12)
A XI. kerület napján, november 11-én az újbudai sportiskola felvette Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa - s egyben a kerület díszpolgára - nevét.
Ünneplőben, zöld nyakkendővel, zsibongó gyerekhad várta a folyamatosan érkező vendégeket. A labdarúgó legenda, Grosics Gyula olimpiai bajnok, az Aranycsapat tagja érkezett elsőnek.
„Nagy nap ez! „ - mondta meghatottan és már köszöntötte is a tiszteletére megjelent vendégeket.
Telt ház a táblaavatón
Bajnoktársai közül Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Martinek János, Molnár Tamás, az ezüstösök Kamuti Jenő, Güttler Károly, Cseh László, Kű Lajos és az Európa-bajnok Gécsek Tibor gratuláltak sorban. Szepesi György, Mészöly Kálmán szintén felsorakozott a köszöntőkhöz.
Kiss Mihály- aki nyolc éve igazgatja az iskolát - sorolta büszkén, hogy a „fekete párduc” a XI. kerület lakójaként először 2001-ben látogatott a Budai Sport Általános Iskolába, amikor sportiskolává alakultak át.
A változások fontos lépése volt, hogy „Kölyök Aranycsapat” néven közhasznú alapítványt hoztak létre, amelynek tiszteletbeli elnöke lett 1956 olimpiai bajnoka. 2003 őszén a legendás londoni 6:3-as mérkőzés 50. évfordulójáról együtt emlékezve emléktáblát és szobrot avattak. (Goda Richárd „Pokoljárás”c. szobra emlékeztet a Wembley-aréna „pokoli hangulatára”)
Ezzel együtt nyitották meg az állandó fényképkiállítást és azóta minden év novemberében az iskola „Aranycsapat” aulájában – ahol a londoni fotók láthatók – megemlékeznek a világraszóló győzelemről Grosics Gyula jelenlétében.
2004-ben bővítették a kiállítást a Képes Sport 1954-es archívumának képeivel.
2005-ben osztálytermet neveztek el a „Fekete párducról”, aki 2007 őszén a gyerekekkel közösen ültetett egy juhar fát az iskola bejáratától jobbra, ez „Gyula bácsi fája”.
Az elmúlt években – amikor egészségi állapota lehetővé tette – az iskola minden eseményén megjelent.
Igazán emlékezetessé tették ezeket a találkozásokat egyedi és a gyermekekhez szóló üzenetei, visszaemlékezései. Mindig nagy örömet jelent számára, amikor megpihenhet a kisiskolások között.
Molnár Gyula kerületi polgármester gratulált először az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolának támogatást ígérve.
Az új névtábla leleplezése után az iskola meglepetés ajándéka a névadó számára egy fekete kapusmez volt, az iskola új nevével feliratozva.
Kiss Mihály igazgató adta át Grosics Gyulának a kapus mezt
Meghatott, már-már sírásba csukló köszönő szavak következtek a kapuslegenda részéről.
”Egy ember életében csak egyszer adatik meg ilyen megható és megtisztelő és felemelő pillanat - mondta Grosics Gyula.
”Büszke vagyok arra, hogy névadója lehetek a sportiskolának, minden területen nagyon sok sikert kívánok a diákoknak”
Az iskola négy éve rendszeresen híres magyar sportolókról nevezi el egy-egy tantermét, kedden a pekingi olimpián három ezüstérmet szerző Cseh László nevét kapta meg az egyik helyiség.
A tornaterembe folytatódott az ünnepség, ahol négyszáz diák várta izgatottan a vendégeket.
Először Kamuti Jenő MOB főtitkár köszöntötte a jelenlévőket és emlékezett a legendás kapus versenyzői múltjára, majd a megjelent vendégek Martinek János, Güttler Károly, Molnár Tamás, Cseh László állták a sarat a szűnni nem akaró kérdés-záporban.
A legbátrabb kérdező- aki elsőként jelentkezett – Kárpáti Gábor 2. b. osztályos tanuló volt, aki Cseh Lacit hobbijairól faggatta.
A Cseh László terem avatása az iskolában
Kedden egy újabb ötkarikás bázissal gazdagodott a magyar olimpiai mozgalom…
Az ünnepelt és olimpikon társai: (balról): Martinek János, Molnár Tamás, Güttler Károly, Gyarmati Dezső, Cseh László, Grosics Gyula, Gécsek Tibor, Várhidi Pál, Kamuti Jenő
További képek a névadó ünnepségről
(A fotók a Canon támogatásával készültek)